Király Eszter: Koleszkrumpli
koleszkrumpli lesz, kérdi Lány, az, így Apa, Lány ránéz, csinálhatom, Apa kifúj, mint bika, mit a marján tipegő madár tetvektől szabadít meg, Apa fél, tud-e vigasztalni, megjegyzi-e a barátnőket, melyik tisztasági betét jó, főzni… az anyjától kellett volna, de az a hajó elment, minek kéne apáról lányra szállnia, bő pulcsik, az állva evés szokása, förmedő hangszín, legyen a krumpli, Apa bátorsága lassan szivárog, nem a receptben bizonytalan, minden másban, míg fő, fogj egy deszkát, pörcöt így készíts, Lány néz, nem főzni, figyelni tanul, muszáj megtanulnia érteni az Apját, és a koleszkrumpli jó, a koleszkrumplitól el lehet jutni egymásig, serpenyőbe kockázza a szalonnát, ahogy az Isten szeli és veti tűzre az életünket, mert úgy lesz igazán jó, Apa, igen, mi van, ha nem lesz olyan finom, mint a tied, Apa megrezzen, bögölycsípte állat, választ keres, ami apáról lányra szállhat, fél, hogy a hajó elmegy, kiböki, nem csak úgy lehet finom, ahogy én tudom, illat árad ekkor, valami felsistereg
Bakonyi Gergely László: A fürdőszobánk felett az ég
hazaérek, felkapom a fiam
vagyis felkapnám
de mire lehajolnék
már a nyakamban lóg
csimpaszkodik, birkózik egyszerre
ragacsos praclijával letépi rólam a maszkot
a gumi elszakad, fültövön vág
lerúgom a cipőmet, összehempereg a nap
minden gyötrelme, öröme
percekig mosom a kezem
forgatom, sikálom
elmélyülten vakargatom
stréberül figyelem
a lányomon a sor
reptetem a magasban
ejtőernyős a szabadesésben
homorít, két keze kitárva
teleszájjal vigyorog, fogatlanul
angyalka, mondom
hol vannak a szárnyaid?
kacag hangtalanul, kék szeme csillog
földöntúli jelenség
a fiam csendben vár
autót tologat némán a csempén
meztelenül guggol
ezt a pózt igazán irigylem
a füle megnyúlik
mindent hallani akar
aztán egyszerre a fürdetésnek vége
papa, kucorodik az ölembe
vizes haja kócos, a mese pucéran jó
ma ő kezdi, papa
nekem is voltak szárnyaim, csak letörtek
igazán? mi történt?
igen, letörtek, amikor leestem
de még megvannak! – kacsint
és huncutul előhúzza, az arcomba dugja
két szappanszagú mancsát
Győri-Simon Dóra: Kontúr
Az itt maradt kanapéra rajzoltam a kontúrodat.
A vonalon belüli résznek cigiszaga van. A vonalon túl Tom és Jerry egyfolytában Gazdálkodj okosan!-t játszik, Mr. Petrocelli Nemzeti Sportot olvas és Tarzan A tizedes meg a többieket nézi.
A lábad helyére tettem a labdám. Elgurult, de visszarúgtam.
A füled helyének vicceket meséltem. A szád helyére képzeltem a nevetést.
A hasad helye kerekedett, akár a Télapóé. Karácsonykor rátettem egy üveg sört.
A térded helyére ültem. A fülem mögött éreztem a bajuszod helyének csiklandozását.
A kezem a kezed helyére tettem. Figyeltem, ahogy a tenyerem akkorára nő, mint a tied.
A kanapén gyújtottam rá az utolsó cigimre. Hallgattam a köhögésemmel összefolyó köhögésed helyét.
Kérdéseim a homlokod helyének tettem fel. Hallgatásod a hátad helyétől kaptam.
Mióta megrajzoltalak, a telefont napról napra közelebb tolom a körvonaladhoz. Hogy egészen biztosan elérd, ha valamikor hívni akarnál.
Újlaki-Nagy Júlia: Hosszú távú apa
Rendeltem a netről egy hosszú távú apát. Nem kerestem, kíváncsiságból kattintottam a hirdetésre.
Részletes kérdőívet töltöttem ki, hogy személyre szabott legyen. Egy idővonalon állítottam az emlékek számát. A rövid távú apába pár gyerekkori fér bele, de az kevés. A normál távú apába belefér a ballagás. A hosszú távút választottam, abban benne van, hogy elkísér az oltárhoz. Próbáltam tovább húzni a csúszkát, de nem ért el a jelenig, csak visszamenőleg működik.
Tanakodtam, hogy milyen emlékeket válasszak a legördülő menüből, de nem tudom, mit csinál egy apa. Biciklizni tanít, mesét olvas, kirándulni visz, pipa. A szabadon kitölthető mezőbe beírtam az imádkozást, és hogy Ábrahám, Izsák és Jákob Istene apám Istene is. A rendszer elfogadta: Gratulálok, apád szeret!
A hosszú távú apám a fejembe fog megérkezni, és mindent felülír. Lehet, hogy már megjött? Mintha nyugodtabb lennék, türelmesebb. Mintha mindig ilyen apám lett volna, mintha a világ kezdete óta szeretett volna egy hosszú távú Atya.
Kovács-Fejér Anikó: Ha csak Apa van
Megyünk az oviba. Mint minden reggel, a tesókat elkísérjük a suliba, aztán már csak ketten tovább. Meséli a kislányom, hogy az egyik barátnőjének az oviban nincsen anyukája, csak apukája. Tudom én is, ismerem őket, de hagyom, hadd meséljen. Azt mondta neki, de jó, hogy neked anyukád is van, de nekem sem rossz ám, mert nekem meg Apukám van. A kislány boldog, mert neki ott van az apukája, aki elviszi edzésre, sétálni, olvas neki, kint vannak a játszótéren, ahol ez az apuka a többi anyukával beszélget, egyszerre anya és apa. Minden nap. Hagyja neki, hogy frizurát készítsen, virágos csatot tegyen a hajába. Ott volt, ott ültünk együtt a többi anyukával, nagymamával és vele az anyák napján. A szemem sarkából figyeltem őket is, amikor a csoport énekelte az anyák napi dalokat, a kislány csillogó szemmel énekelt – az ő apukájának, és amikor a végén ő kapta meg a virágot, olyan büszkeséget láttam rajta, hogy ha nem sírtam volna már amúgy is, biztosan könnybe lábad a szemem.
Adámi-Rózsa Zsanett: Megmentett
1994 végén születtem, négy végtagomat érintő rendellenességgel, amely miatt mozgásképtelen voltam. Vér szerinti szüleim több ok miatt úgy döntöttek, hogy örökbe adnak.
1995 áprilisában a gyógytornászomat felhívta a sokadik házaspár, akik már örökbefogadási határozattal rendelkeztek, hogy érdekelné őket a kisbaba a kórházban. A gyógytornász alig hitt a fülének. Nem szépített semmit: elmondta, hogy ez a kisbaba milyen fogyatékossággal született.
A férfi a vonal túlsó végén csak annyit válaszolt:
– Akkor ennek a gyermeknek még nagyobb szüksége van családra.
Anyukám három évig járt velem óvodába, mert egyedül nem tudtam volna, és a család Budapestre költözött, hogy ne kelljen kollégiumba mennem. Apukám minden nap elhozott az edzésekről és iskolából.
Ma doktorandusz vagyok, négyszeres világ- és Európa-csúcstartó úszó, a harmadik paralimpiámra készülök.
Apa mentett meg – azzal a mondatával.
Ángyán Péter: Cseperedés (gyermekeimnek)
nézem, ahogy rakja egyre csak, egyre
ügyesebben és gyorsabban a gyerek-
tetriszt, és ahogy már nem megy ki egyáltalán
a vonalból, és egyre több a szín,
amit használ, és nézem egyre csak őt
is, aki tegnap még sírt, s most megcsinálja
a cselt a pályán, lő és megrezzen
a háló az erejétől, repül az ég felé
a két keze, és nézem őt is,
ahogy lépdel, ugrik, szalad, perdül
a zenére és meg-meglibben
a szoknya ránca, magára tekeri
a körülötte fodrozódó levegőt és néz
rá már most sok mosoly, kisfiús arc
mögött csírázó férfi szív, és én
szép lassan a kilincsre teszem
a kezem, hogy ajtót nyissak,
amikor majd engednem kell
hogy kilépjenek
Szücs Péter Pál: Facsarodik
„Apucika funda luka…” – így kezdte kislányom a kiszámolót. Így döntötte el azt is, melyik könyvből olvassak neki esti mesét.
„Apucika” – mert az apacukának nincs értelme, legalábbis a négyévesek enciklopédiája nem magyarázza.
– „Ka-man-duk! Ebbőj ojvass, apucika!”
A mese után, amikor a jóéjtpuszit adtam, megsimogatott.
– „Szejetlek” – ezt is mondta.
Erre az egyszerű mondatra nem a nyelv és az ész fogalmazza a választ. Hanem valahol az orrnyereg körül kezd el facsarodni, útközben megtölti a könnycsatornákat is, és még szerencse, hogy este csak suttogni szabad, mert a válasz a torkomon akadt volna.
Beszéltem lányos-apa-kollégákkal.
Máshol is ugyanez a lemez.
Apa és lánya szerelem ez.
Az évek elmúltak, a kislányból azóta felnőtt lett. A mesékből meg beszélgetések, ha éppen rám ér. Tegnap ketten autóztunk valahová. Én a könyöklőre támaszkodtam, ő pedig a karomnak hajtotta a fejét. És én hagytam, mert egy régi válasz kezdett orrnyeregtájon facsarodni.
Tehát még mindig ugyanaz a lemez.
Magyar Katalin: Pelikán páncélban
A sarkon meglátom Pelikánt, hóna alatt a táskák. Mellette a két királyfi. A reggel nem rohanós. A puszi állandó. Az integetés ráérős.
Csak utána indul a vágta, a fél 8-tól fél 4-ig tartó. A gyomra ekkor kordul meg először.
– Mit ennétek?
– Ilyen nudlit tudsz? – mutatja a kicsi.
– Rá van írva, hogy kell?
– Rá.
– Akkor tudok.
A nagy szalonnát, tojást tesz be. Olyat is tud.
A délután hármójuké. Verset szavalni vasalás, sütés közben is lehet. Az angol kiejtés tisztázva, ahogy a becsusszant töri kettes is. Semmi gond. Sosincs semmi gond.
Éjjel a koszos zokni fehér lesz. A tízórai friss. A számla rendezett. A padló tiszta. És Pelikán újra erős.
Hétvégére nem maradhat semmi.
– Akkor ugye pihensz?
– Persze. Túrázunk mindkét nap. Csak a kerti munka marad. Ja, meg a meszelés. Jut eszembe: húslevest nehéz főzni?
Mosolyog. Mosolygok. De fél 8, rohannia kell, hogy délután áthatolhatatlan szárnyai alá vehesse övéit újra.
Még integet. De a páncél már rajta. Alatta a szív hatalmas. Újabb nap. Egyedül.
Kovács József: Apa formájú seb (összeérő tűnődések)
Halkan sírtam, hogy ne ébredjen fel. A karjaimban altattam, az oldalán feküdt, és gyönyörű volt. A fiam. 32 évvel ezelőtt biztosan én is ilyen szép lehettem. Mégsem kellettem. Az apámnak.
Nem gondoltam, hogy ennyire meghatároz a hiánya. Féltem, amikor kiderült, hogy fiam lesz, nem volt előttem (nagyjából semmilyen) apakép. Mit fogok kezdeni apaként a fiammal?
Eszembe jut egy korábbi felfedezés. Valakit most is apaként szólítok meg. Naponta. Akár többször is. Sokáig úgy szóltam hozzá, hogy belül mondtam: „Te nem vagy az apám!”. Aztán leesett, hogy csak a „névazonosság” hívja elő belőlem az elutasítást. Azóta szabadabb vagyok. „Mi Atyánk…”
Vajon milyen lehetett apám apaképe? Vajon én jó apa leszek-e? Vajon mennyi és milyen mélységű apasebet vágok a fiamon? Ő lesz-e apa, és ha igen, milyen?
Én a világ legjobb apja leszek, mert a Tökéleteset, a Mennyeit fogom utánozni.
Aludj nyugodtan. Kellesz.
Sándor Ella: Gyerekjáték
Egy sort vittem, míg édesapám hármat, és estefelé, amikor befejeztük a munkánkat és végignéztünk a földünkön, akkor azt mondta, hogy látod, hátra lenne még négy sor, ha te nem jöttél volna. Puha volt a réti föld, omlós, és én hittem neki, hogy a kapálás gyerekjáték. Csak vágsz ide, vágsz oda, nincs ebben semmi furfangosság.
Egyszer, amikor erősen nehézzé vált a szívem, és úgy éreztem, hogy ezt már nem lehet tovább bírni ép ésszel, mert nyakamon az államvizsga, és hirtelen büdössé vált a város, és belém villant, hogy otthon elkezdődött a kapálás, akkor kiálltam stoppolni, és hazarepültem, és két napon át vágtam, csak vágtam a burjánt édesapám árnyékában, majd visszautaztam Kolozsvárra és levizsgáztam.
Sok év múlva, amikor ismét beálltam a helyemre, mögéje, ahogy megszoktam, akkor azt mondta, hogy menj előre te, én majd lassan jövök utánad. És én vittem három sort, míg ő egyet, és megegyeztünk, hogy a kapálás gyerekjáték: csak vágsz ide, s vágsz oda, nincs ebben semmi furfangosság.
Szolnoki János: Forgószél
Legkisebb kislányomat még néhány nap választja el harmadik életévétől. Négy gyerek közül már csak mellette kell kuporogni lefekvéskor. Testvérei mind alszanak, de az ő gondolatai még forgószélként kavarognak. Idő, míg enyhül a vihar és helyükre kerülnek a dolgok. Ma én kerültem az ágya mellé. Magához képest is sokáig forgolódott egyik oldaláról a másikra, takarózott ki és be. Mikor végül alábbhagyott a ficergéssel, felém fordult és azt kérdezte suttogva:
– Apa, miért halunk meg?
A forgószél most az én fejemben támadt fel…
– Sok idő után nagyon elfáradunk – válaszoltam végül.
– És a házunk megmarad?
– Az meg.
– És kié lesz?
– Aki beköltözik.
– És ha meghalunk, mi lesz?
– Feljutunk a Mennybe.
– És ott melyik lesz a mi házunk?
– Szerintem ott nincsen ház, nem kell.
– De hol fogunk aludni?
– Nem kell aludni.
– Mit fogunk ott csinálni?
– Sokat játszunk majd.
– … akkor jó.
Nála helyére kerültek a dolgok és már aludt is. Máskor rögtön osonok ki, most megvártam, míg felszáradnak a könnyeim.
Szeift Zsuzsanna: Apa és én
Apukám ül a motoron, fiatal és vagány.
Tíz évet letagadhatna.
Még nem tudja, hogy jövök
és jó kislány leszek.
Apukám megtudja, hogy
lány lettem, leissza magát.
Fiúként is helyt állok.
Autókkal játszom, nadrágban járok.
Apukám szerint, ha valami szar,
azt ott kell hagyni.
6 évesen szar vagyok.
Apukám szeret minden
második hétvégén.
Én is szeretem.
Sokat hangoztatja,
hogy ránk hagyta a házat,
de nem teszi hozzá,
hogy a 20 éves hitellel együtt.
Apukám sosem mondja,
hogy szép vagyok, csak hogy gebe.
Bóknak veszem, büszke vagyok!
Apukámnak mondom el egyedül,
hogy a fogam nem egy eséstől tört le,
hanem az edzőm kezétől,
aki többet is akart.
Csak harminc év múlva kérdezem meg,
hogy miért nem csinált semmit.
Apukám szerint mindent
a nők rontanak el,
néha meg is üti őket.
Én is ilyen férfit választok.
Jó kislány vagyok,
de már nem mosolygok.
Apukám még mindig ül a motoron,
elmúlt már hetven. Tíz évet letagadhatna.
Én meg már nem akarok jó kislány lenni.
Fodor Jonatán: Apaképző
Vajon hogyan tanulnak meg az apukák mindent a gyereknevelésről?
Anyukám azt mondta, hogy ez a ,,gémjükben” van, de én nem értem, hogy az apaság hogyan függ össze a gémkapcsokkal vagy a madarakkal. Szerintem a férfiakat egy nap, amikor a feleség alszik, elviszik az apaképzőbe. Biztosan a gyerekdobálást tanulják ki elsőként, mert imádom, amikor az apukám feldob a magasba, utána repülök, majd az erős, mégis gyengéd kezek közé pottyanok. Aztán bátorságpróbákon vesznek részt, hiszen Apa a sötétben sem fél, annyira nem, hogy lekapcsolt villany ellenére is kitalál a szobámból, és nem ijed meg senkitől. Felsőbb szintre lépve nem következhet más, mint a kedvesség. A rossz helyzeteket is higgadtan kell kezelniük, mint amikor focizok a házban és eltöröm a vázát. Vigyázat, ebben az évfolyamban többen megbuknak! A vizsgákon mindent összefoglalnak, és kiderül, melyik férfi kaphat családjogosultsági bizonyítványt. Apukám osztályelső volt, az biztos, sőt, szerintem még dicséretet is kapott.
Rimóczi Ágnes: Autók és hölgyek
Hogy mi érdekli leginkább a férfiakat? A hölgyek és az autók. Ráadásul a „pasiság” igen hamar körvonalazódik. A két és fél éves fiacskám is csillapíthatatlan érdeklődést mutat a járművek iránt. Mentő-, tűzoltó-, rendőr- és kukásautó, markoló, úthenger… és még sorolhatnám. Újabban már egy-egy kocsi márkáját is tanulgatja, hellyel-közzel sikerrel. Opel, BMW, Trabant (!) – ezek már jól mennek. A minap új márkanevet tanult apától: Renault (ejtsd: rönó). Dedem figyeli az autókat, ízlelgeti, forgatja a szót, s egyszer csak felkiált: – Nézd apa, ott egy „jonő”. Apa kapkodja a fejét: – Jó nő? Hol, fiam? Hol, hol…?
Na ugye, én megmondtam…
