Nem voltam mindig apa. Talán most sem lennék az, de a gyerekeim folyton eszembe juttatják. És nem csak akkor, amikor együtt vagyunk.
A postán igyekszem ügyfél lenni, de sorban álláskor unalmamban zsebre vágom a kezem – és találok egy rózsaszín hajgumit. Nyilván nem az enyém. Munkatársként leparkolok autóval egy tárgyalás előtt, és kiszálláskor kipottyan a maszk, amit reggel a suli előtt hosszasan kerestünk. Fellépőként a helyszínre ballagok, mikor egy pékség mellett elhaladva megérzem a friss kakaós csiga illatát, és felderülök: megvan a holnapi reggelijük.
Amikor nem vagyok apa, akkor is apa vagyok. És amikor apa vagyok? Amikor időben és térben együtt vagyunk? Akkor is apa tudok lenni? Azzal szívesen hencegek, hogy én az intéznivalók között is a gyerekekre gondolok. Azzal már kevésbé, hogy még a gyerekek között is az intéznivalókra.
Számomra a legnehezebb mindig, minden helyzetben az volt, hogy fejben is ott legyek, ahol testben. Nem kivétel ez alól az apaság sem, különös tekintettel azokra a pillanatokra, amikor mitikus hárpiák módjára három gyerek suhog és visít körülöttem fejhangon. (Úristen, hogy írhat valaki ilyet a saját gyerekeiről – így.)
Süveges Gergőt közös gimnáziumi éveink óta mondhatom barátomnak, és mindig is irigyeltem. Játszi könnyedséggel hoppant az ölébe az egész élet: magától értetődő természetességgel vette feleségül kamaszkori szerelmét, majd követték egymást szépen, sorban a gyerekek, összesen négyen, és a mosoly, ha évről-évre több szarkalábat is rajzol a szeme köré, mindig ott ül az arcán. (Na, most meg el lett tolva az egész giccsbe.)
Tudom, hogy Gergő sokat ad elő család- és apaság-témában, de bevallom, a kézirat kézhezvételéig csak az eredményt láttam. Az otthonát, a családját, a világát. Mint ahogy a feleségem receptjeit sem szoktam olvasgatni, hanem csak az elkészült étellel találkozom. És azt gondolom, mint Gergő esetében: ez igen. Ez jó. Valószínűleg a recept önmagában nem győzne meg. Ha leírva olvasom, hogy 1 tk koriander, nem esnék hasra. De a készet megtapasztalva már érdekel: mi a titok?
Az Apakulcs Gergő receptkönyve.
Spoiler: minden különleges végeredményhez hétköznapi nyersanyagok kellenek. Egyetlen recept sem említ olyat, hogy unikornis-szarv vagy tündérvelő. Mint ahogy a leglátványosabb bűvésztrükk magyarázata is banális és kézenfekvő. Annak sincs különleges magyarázata, hogy egy humorista mitől vicces, egy kötéltáncos hogy marad fent a kötélen, vagy hogyan lehet fogyni.
A magyarázat mindig pofonegyszerű. Egy-két egyszerű elv vagy szabály, amiket aztán következetesen be kell tartani, és kitartóan gyakorolni.
A leleplezés rövid és csalódottsággal letört izgalmát aztán követnie kell az elszántságnak, a tudatosságnak, a vasakaratnak, és a hitnek, hogy a kitűzött cél egyszer valóban közel kerül majd. Gergő könyve is egy ilyen leleplezés: az igazi kaland azután kezdődik, hogy elolvassuk.
És én, aki Gergő életét könnyednek, magától értetődőnek, egyszerűnek véltem, most ugyanazt gondolom, mint aki humoristát vagy bűvészt látott: a magyarázat pofonegyszerű, a kivitelezés viszont nem megy magától.
Mielőtt a Kedves Olvasó nekigyürkőzik a könyvnek, egyetlen támpontot szeretnék adni.
Vannak önmagukban való képességek. Ilyen például a vitorlázás, a szabás-varrás vagy a cukrászat. Az, hogy fel tudod-e húzni a grószvitorlát, nem befolyásolja azt, hogy milyen ember vagy összességében, és viszont: nem kell ilyen vagy olyan embernek lenned ahhoz, hogy nyakon önts cukormázzal egy minyont. (Elnézést, ha szakszerűtlenül fogalmaztam, vitorlázni még csak-csak tudok, de a sütiket eddig csak befogadói oldalról tanulmányoztam.)
Az apaság nem ilyen önmagában való képesség. Mint ahogy a férjség sem, a főnökség sem, a csajozás sem, de még a miniszterség sem.
Nem lehet megtanulni önmagában csak jó apának lenni úgy, hogy közben a feleséged, a barátaid vagy a beosztottaid előtt elvérzel.
Ezért, kedves olvasó, ha Gergő könyvét elolvasod, akkor nem olyan tippeket kapsz, hogy egy jó apa 7:35 előtt induljon el suliba a gyerekkel, hogy 7:50-ig beérjen. Olyan értékekről olvasol majd, mint jelenlét, bizalom, megbocsátás, megajándékozás. Csupa olyan általános érték, amelynek nemcsak az apaságban veszed hasznát, hanem minden emberi kapcsolatodban is. A jobb apa jobb emberré válik, és fordítva.
Nem voltam mindig apa, és most sem vagyok mindig az. Férj vagyok, barát, munkatárs, néha főnök, néha beosztott, és gyakran valaki, akinek a szavait több százan hallgatják.
És apaként a legelső, amit tudomásul kell vennem, hogy a gyerekem sem csak az én gyerekem. A testvérei testvére, a barátai barátja, a tanárai tanítványa, a sporttársai sporttársa. Külön-külön nagyok a világaink, és olyan kicsi a metszetük, amiben apaként és gyerekként találkozunk. De hátha Gergő könyve segít abban, hogy ezt a kis metszetet olyan széppé és boldoggá tegyük, hogy a fénye túláradjon rajta, és beragyogja az egymáson kívüli világainkat is.
Édesapám húsz éve nincs már körülöttem. Csak az létezik már belőle, ami bennem van. És belőlünk, apákból is csak az marad fenn, amit a gyerekeink megőriznek belőlünk. És hogy mi lesz megőrzésre méltó, az itt és most dől el. Ehhez kapunk Gergőtől kulcsokat.
Jó kulcsolódást… azaz kapcsolódást kívánok.
Barátsággal:
Kovács András Péter
